2018. január 15., hétfő

2018

Esik a hó

Az a jó, hogy ki se kell lépnem,
betárolva minden, mint a mókusok,
feltöltöttem a lehetséges helyeket,
kamra, hűtő, macskás-doboz tele,
nem kell vele foglalkoznom.
Így hát csak ülök itt az ablak előtt,
s nézek kifele.
De szerettem régen… Mint a mesében,
szánkós angyalok szálltak az éjben,
s hó-szagú volt a karácsony.
Szinte látom a vöröslő ég alját,
Nagymamám mondta, az angyalkák
most sütik a keksz-díszeket a fára.
Mára  semmi, de semmi izgatott öröm
nem maradt bennem, ha ki kell mennem,
félek, megfagy bennem a lélek,
el ne essem, mert senki sem fog jönni,
aki felsegítsen.
2018 január

2017. január 24., kedd

2017



Hóesés

Pontosan így múlik minden.
Szinte észrevétlen.
Az előbb tegnap volt,
s ma még nem 
mozdult semmi. 
Csak hullt a hó.
Libegve, csendben.
Azon merengtem,
meg tudja-e számolni valaki,
egy perc alatt hány pehely
száll le észrevétlen ?
Balgaság persze…
Nem tudtam aludni…
Bent jó meleg volt,
s én álmatlanul néztem
kifelé a szobámból,
a csendes hóesésben.
2017. január


Árnyjáték

Csak pár pillanat volt, míg besütött a nap
épp olyan szögben a szobába,
hogy a vadszőlőág árnya,
valami göcsörtös kis szívet utánozott.
Mintha oda tűzte volna valaki,
vagy felakasztotta volna az ablak elé,
ferde szögben, mert akárhogy nézem,
azt a kis ágat csak a nap sugara
változtatta szívvé egy pillanatra.
Bárki küldte is – köszönöm.
Megvolt a mai örömöm.
2017.febr. 


Ősök

Dunán lehajózott sváb molnárok unokája, én
már csak emlékeken utazom…
Megnéztem, egy modern ház áll
Hirden, ükapám malma helyén.
Ennyike gyökerem van  ehhez a helyhez. 
Sírkő ha volt is, már ezerszer felejtett,
pár halványuló irat, kordokumentum,
honnan jöttünk, hova jutottunk.
Kétszáz év – egy szempillanat.
Éltünk benne páran, de oly gyorsan elszaladt.
És halványul az emlék, nincs ki megőrzi,
mint futóhomokot a szél,
szór szét minket az idő
és nincs és nincs erő visszatartani.
2017 febr.

Mandulaág

Mandulaágat törtem – jaj kegyetlen –
de épp csak egy aprócskát,
hogy érezzem az illatát s felidézzem
azt a tavaszt, mikor ifjan még azt hittem: 
ez nem ugyanaz, mint a tavalyi,
lesz még, vár rám több csoda.

Én is kinyíltam éppen, a világ
tükrében nézegettem magam.
Olyan csodás volt minden,
virágporos és illatos
és hinni tudtam minden szépben.

De évtizedek zsákját cipelve, ma már
tudom, az volt a legszebb tavaszom.
Emlékeztess erre mandulaág !
2017 március


Este

Mélykék hegyek, vörös-arany ég,
alatta hófehér sál a köd.
Ez a kép van szemem előtt –
s az ide-oda kúszó ködhabok ringatnak,
altatnak el este, ha fáradt vagyok.
És néha  rigó-zene-kíséretet kap a kép,
félálmomban nem is tudom, hogy
a látott képből, vagy honnan is jő a dal ?
Erősödik, majd elhal
és a ködök meg csak gomolyognak,
betakarnak, általuk lesz könnyű az álmom.
Velük betakarom a világom,
mint gyerekkoromban, a régi asztal alatt -
erősen hiszem, itt védve vagyok,
semmi rossz nem érhet.
Elalhatok.
2017.március


Peričnik

Minden nap velem vagy, hallom a zubogást.
Hallom a kövek közti csobogást,
arcomon peregnek harmatcseppjeid.
Peričnik, Peričnik, te vagy nekem
az élet vize, fátyolos függönyödön
átsüt a napfény,
szivárvány-sálat von fölém.
Csak téged látlak, csak hozzád vágyom,
csak veled vagyok boldog én.
2017.április


Hegyi fenyő

Olyannak kéne lennem,
mint a hegyi fenyők,
ott fent a csúcshoz vezető
szikla mellett.
Cseppnyi, de mégis erős,
a kő- és hó-lavinát elviselő,
ám a napsütésben kis tüskéit
megszikráztató gyönyörűségnek.
Illata is van, bár csak titokban,
hozzá hajolva érezheted.
És nem szúr tűlevele,
ha szeretettel simogatod.
Igen. Hegyi-fenyő szeretnék lenni
- ha kérhetem - az új életemben.
2017.április




Ez az élet ?

Sötét estén lebegve jártam.
Titkos kapuk, fénylő ablakok,
szűk folyosók s furcsa hangok, alakok…
De az utcák fényárban úsztak – mentem valahová
– sietni kellett ? – és nem találtam oda.
Fura dobogással vert a szívem,
álmomban hallottam ? – szinte hihetetlen…
Mégis félni  s futni kezdtem.
Álmomban is tudtam, veszélyt rejt a hely, 
az utca vége zsák – kijutni lehetetlen.
Mi ez ?  Ez az ÉLET ?
Félek, hogy igen.
2017. május


Nyári eső

Ahányszor látom – mindig szépnek találom,
délutáni zápor után, a keleti égen ragyogó szivárványt.
Forróságból éled a kert,
hálásan ringatnak esőkristályt a petúniák.
Illatukkal hintik be a kertet.
Állok, csodálom, s a felszáradó cseppekkel
szeretnék felszállni „oda” én is.
Majd újra lennék eső – hogy örüljenek nekem.
2017. június



Elég !

Gyakran gondolom – menni kéne már.
Odafent (?) apám-anyám vár.
Beszélek velük naponta,
de eddig még egyik se mondta:
kislányom csomagolj,
küldjük érted az angyalokat.
2017. június




Vénusz

Vénusz, te ragyogó szépség, est és  hajnal csillaga !
Csalfa nőként hol itt, hol ott mutatod magad,
mintha kettő lennél, nem is egy-ugyanaz.
Hajnalban kelted azt, ki szorgos,
s a földjére igyekszik nyáron, tudva,
ha te már fent ragyogsz, indulhat a munka.
És télen te vagy a naplementét búcsúztató 
csillag a nyugati égen, arra intve mindenkit:
aludjon szépen, közeleg a tél.
2017. augusztus




Őszi lombok

Végre ! Végre elkezdték a kőrisek,
utánozta őket  a japán akác…

Átfestették nyári ruháikat,
s ha az őszi szél belekap a lombjukba,
pajkosan libbentenek egyet
tarka szoknyájukon, 
majd óvatosan körültekintve,
kissé szégyellősen, elejtik
megunt ruhájuk egy-egy fodrát.
2017.okt. 



 
Vadszőlő levél

Lefújt a szél, te kicsi ág !
Rég elnyíltál nincs rajtad virág,
de büszkén mutogatod kis bogyóidat,
lilásvörösre érlelte őket a nap.
És a leveled, az is de szép !
Tűzvörös cakkos gyönyörűség.
Letépett a szél s én felvettelek.
A szobám most kellemes meleg,
élj még itt velem pár napot ! 
Szebb ajándékot nálad – nem kaphatok.
2017.okt.23




Átvihetem-e majd ?

Minden nap csak két napot kérek,
a mait meg a következőt,
s a lehetőséget, hogy emlékezzem,
mi volt tegnap és mi volt az előtt.
Tán meghallja ott fent valaki,
remélem, rábólint szépen,
hisz nem nagy dolgot kértem.

A múltamat felidézni ott vannak a képek,
fénykép-albumokban lapozhatok,
s hegyről, fűről, virágról majd eszembe jut,
hogy boldog voltam ott.
A kutyák álmomban is kísérnek,
társaim örökre, az egész  múltam  befér
egy bőröndbe, amit folyton magammal hurcolok.
Átvihetem-e majd a vámom,
ahol angyalok állnak őrt,
lángpallossal mutatva az utat,
engednek-e  a jók közé csomagommal,
vagy elveszik tőlem azt ?
2017.dec.


Jótanács

Kudarc ha ér, nehezebb
öregen tűrni, mert
duplán érzed a súlyát,
és nem lelsz vigaszt,
hiába súgják a jóakarók.

Lerombolt bástyádat te kell,
hogy újraépítsd,
és ne szépíts közben semmit,
rakd úgy, ahogy volt
vissza az összes követ,
hiszen lehet, ha szebbet
építesz a réginél,
eltévedsz benne,
ha sötétben és
egyedül arra jársz.
2017.dec.




A hegyem

Meglátok egy képet róla, s már repülök,
mintha ez a pár száz kilométer
csak macskaugrás lenne.
Rálátok itthonról a hegyemre,
érzem a sziklák érdes peremét,
a fenyők illatát, hallom a vízesés-zenét.
Minden itt van kéznyújtásnyira,
már ott tartok, hogy a szememet
se kell lehunynom,
úgy is látom a hegyemet.
És bennem dübörög, lobog, izzik a múltam,  
az a nap, mikor ott voltam,
amikor meghódítottam saját legmagasabb
csúcsomat, amit az akarat
épített bennem.
Győztem és ezt sosem felejtem.
2017.december


Karácsony

Nem várom már az angyalszárny suhogást,
nem várok én már semmi csodát,
tudom, amit tudok és ez épp elég,
sőt néha sok.
Volt  tíz szép, varázs-karácsonyom,
aztán megszűnt, eltűnt a gyerekkorom,
hirtelen lettem felnőtt, elveszett álmokkal,
fájdalmas napokkal, vigasztalanul.
Majd próbáltam újat játszani magamnak,
újra hinni akartam az álmokat,
s bár ez  a csalás ideig-óráig sikerült,
de aztán kiderült, hogy bocs,
mégse lehet már visszavarázsolni semmit,
ami kimaradt, annak csak egy lyuk van a helyén,
befoltozni sosem tudom, hiába a vágy.
Pedig hogy akartam, hogy igyekeztem én….

Aztán egyszer csak lemondtam a nagy akarásról,
s láss csodát, ezután szinte magától
simultak el a fájdalmas görcsök, 
bár gyerekkori álmaim nem jöttek vissza,
de tiszta öröm él bennem,
ha nézem mostanában a karácsonyfámat –
és olyan jó, hogy elkerül a bánat.
2017.december





2017 karácsony

Nem siratom, de nem is felejtem
a régi karácsonyesteket.
Vaníliás-keksz illata körbeleng,
fenyőgyantás a kezem,
s ha összetört is egy-egy gömbdísz,
értük már nem fáj a szívem.
Voltak, s szépek voltak,
még ha csak tíz év is jutott.
Énekeltünk, gyertya égett,
nem voltunk többen, csak hatan.
A kis vaskályhában ropogott a tűz,
s valószínű halkan kint hullt a hó.
Igen, valaha jó volt a karácsony,
de eltűntek belőle a fentebb írtak,
én maradtam csak magamnak,
és csupán a csend,
a csendes éj ünnepel velem.
2017. december