2017. január 24., kedd

2017



Hóesés

Pontosan így múlik minden.
Szinte észrevétlen.
Az előbb tegnap volt,
s ma még nem 
mozdult semmi. 
Csak hullt a hó.
Libegve, csendben.
Azon merengtem,
meg tudja-e számolni valaki,
egy perc alatt hány pehely
száll le észrevétlen ?
Balgaság persze…
Nem tudtam aludni…
Bent jó meleg volt,
s én álmatlanul néztem
kifelé a szobámból,
a csendes hóesésben.
2017. január


Árnyjáték

Csak pár pillanat volt, míg besütött a nap
épp olyan szögben a szobába,
hogy a vadszőlőág árnya,
valami göcsörtös kis szívet utánozott.
Mintha oda tűzte volna valaki,
vagy felakasztotta volna az ablak elé,
ferde szögben, mert akárhogy nézem,
azt a kis ágat csak a nap sugara
változtatta szívvé egy pillanatra.
Bárki küldte is – köszönöm.
Megvolt a mai örömöm.
2017.febr. 


Ősök

Dunán lehajózott sváb molnárok unokája, én
már csak emlékeken utazom…
Megnéztem, egy modern ház áll
Hirden, ükapám malma helyén.
Ennyike gyökerem van  ehhez a helyhez. 
Sírkő ha volt is, már ezerszer felejtett,
pár halványuló irat, kordokumentum,
honnan jöttünk, hova jutottunk.
Kétszáz év – egy szempillanat.
Éltünk benne páran, de oly gyorsan elszaladt.
És halványul az emlék, nincs ki megőrzi,
mint futóhomokot a szél,
szór szét minket az idő
és nincs és nincs erő visszatartani.
2017 febr.

Mandulaág

Mandulaágat törtem – jaj kegyetlen –
de épp csak egy aprócskát,
hogy érezzem az illatát s felidézzem
azt a tavaszt, mikor ifjan még azt hittem: 
ez nem ugyanaz, mint a tavalyi,
lesz még, vár rám több csoda.

Én is kinyíltam éppen, a világ
tükrében nézegettem magam.
Olyan csodás volt minden,
virágporos és illatos
és hinni tudtam minden szépben.

De évtizedek zsákját cipelve, ma már
tudom, az volt a legszebb tavaszom.
Emlékeztess erre mandulaág !
2017 március


Este

Mélykék hegyek, vörös-arany ég,
alatta hófehér sál a köd.
Ez a kép van szemem előtt –
s az ide-oda kúszó ködhabok ringatnak,
altatnak el este, ha fáradt vagyok.
És néha  rigó-zene-kíséretet kap a kép,
félálmomban nem is tudom, hogy
a látott képből, vagy honnan is jő a dal ?
Erősödik, majd elhal
és a ködök meg csak gomolyognak,
betakarnak, általuk lesz könnyű az álmom.
Velük betakarom a világom,
mint gyerekkoromban, a régi asztal alatt -
erősen hiszem, itt védve vagyok,
semmi rossz nem érhet.
Elalhatok.
2017.március


Peričnik

Minden nap velem vagy, hallom a zubogást.
Hallom a kövek közti csobogást,
arcomon peregnek harmatcseppjeid.
Peričnik, Peričnik, te vagy nekem
az élet vize, fátyolos függönyödön
átsüt a napfény,
szivárvány-sálat von fölém.
Csak téged látlak, csak hozzád vágyom,
csak veled vagyok boldog én.
2017.április


Hegyi fenyő

Olyannak kéne lennem,
mint a hegyi fenyők,
ott fent a csúcshoz vezető
szikla mellett.
Cseppnyi, de mégis erős,
a kő- és hó-lavinát elviselő,
ám a napsütésben kis tüskéit
megszikráztató gyönyörűségnek.
Illata is van, bár csak titokban,
hozzá hajolva érezheted.
És nem szúr tűlevele,
ha szeretettel simogatod.
Igen. Hegyi-fenyő szeretnék lenni
- ha kérhetem - az új életemben.
2017.április




Ez az élet ?

Sötét estén lebegve jártam.
Titkos kapuk, fénylő ablakok,
szűk folyosók s furcsa hangok, alakok…
De az utcák fényárban úsztak – mentem valahová
– sietni kellett ? – és nem találtam oda.
Fura dobogással vert a szívem,
álmomban hallottam ? – szinte hihetetlen…
Mégis félni  s futni kezdtem.
Álmomban is tudtam, veszélyt rejt a hely, 
az utca vége zsák – kijutni lehetetlen.
Mi ez ?  Ez az ÉLET ?
Félek, hogy igen.
2017. május


Nyári eső

Ahányszor látom – mindig szépnek találom,
délutáni zápor után, a keleti égen ragyogó szivárványt.
Forróságból éled a kert,
hálásan ringatnak esőkristályt a petúniák.
Illatukkal hintik be a kertet.
Állok, csodálom, s a felszáradó cseppekkel
szeretnék felszállni „oda” én is.
Majd újra lennék eső – hogy örüljenek nekem.
2017. június



Elég !

Gyakran gondolom – menni kéne már.
Odafent (?) apám-anyám vár.
Beszélek velük naponta,
de eddig még egyik se mondta:
kislányom csomagolj,
küldjük érted az angyalokat.
2017. június




Vénusz

Vénusz, te ragyogó szépség, est és  hajnal csillaga !
Csalfa nőként hol itt, hol ott mutatod magad,
mintha kettő lennél, nem is egy-ugyanaz.
Hajnalban kelted azt, ki szorgos,
s a földjére igyekszik nyáron, tudva,
ha te már fent ragyogsz, indulhat a munka.
És télen te vagy a naplementét búcsúztató 
csillag a nyugati égen, arra intve mindenkit:
aludjon szépen, közeleg a tél.
2017. augusztus




Őszi lombok

Végre ! Végre elkezdték a kőrisek,
utánozta őket  a japán akác…

Átfestették nyári ruháikat,
s ha az őszi szél belekap a lombjukba,
pajkosan libbentenek egyet
tarka szoknyájukon, 
majd óvatosan körültekintve,
kissé szégyellősen, elejtik
megunt ruhájuk egy-egy fodrát.
2017.okt. 




 
Vadszőlő levél

Lefújt a szél, te kicsi ág !
Rég elnyíltál nincs rajtad virág,
de büszkén mutogatod kis bogyóidat,
lilásvörösre érlelte őket a nap.
És a leveled, az is de szép !
Tűzvörös cakkos gyönyörűség.
Letépett a szél s én felvettelek.
A szobám most kellemes meleg,
élj még itt velem pár napot ! 
Szebb ajándékot nálad – nem kaphatok.
2017.okt.23