2016. június 5., vasárnap

2016



Hiába

Mondd, az ember miért él,
ha nincs ok és
nincs semmi cél
amiért felkelni érdemes ?

Ruhád, mint akasztott ember,
lóg, meg se rezdül, az is halott.
Nem vagy éhes, és olyan üres
mindened kívül-belül.

Felkelni kéne, de minek.
Senki sem vár, a szobád hideg,
redőnyök leengedve, kívül… s belül.
Újra álomba ájulni volna jó.

S ha mégis felkelsz,
a legnagyobb döbbenet:
a tükörből senki sem néz vissza rád –
hiába is veszed fel ruhád…
2016




Nem értem

Én nem kellettem soha, senkinek.
Bár anyám megszült,
de apám elhagyott,
gyerekem halott,
férjem lelépett
és a nagymamám se tudott
120 évig élni értem.
Ki tudja, hol, mit hibáztam ?
Cipelek egy terhet,
s nem tudom ki,
miért tette rám ?
Úgy vágytam szeretetre,
mint vízre a szomjazó,
de jó forrásra nem találtam,
s itt állok most vénen,
még mindig epedve,
s ezt az egészet nem értem.
2016
 






Maratoni

Jó lenne tudni, elhinni fiatalon,
hogy mindent  visszakapsz:
ha jó vagy a jót, ha rossz vagy, azt.
Csak lobogsz, telve szenvedéllyel
s elveszel a nagy futásban egészen.
Nem látod meg az intő jeleket, hogy
fékezni kellene, még jó időben,
mielőtt csalatkoznod kell majd erődben.
S a maratoni végén ha lerogytál, 
már nem lesz módod arra,
hogy visszakapaszkodjál.
2016



Hol van ?



Összement az idő,
mint ruha a mosásban.
Visszanéztem, s dermedve láttam,
tegnap volt, hogy babáztam.
Mi a csudától is féltem ? 
Hisz a gyerekmesékben
élt csak a boszorka-rém,
s nem is ő volt az igazi vész,
a fájdalmat okozó bajhozó.
És hol van az a tegnap,
ami büszkeséggel töltött ?
Hol az erőm, hiszen tettre-készen
a határig mentem mindig, merészen.

Mint a pitypang pihéje
szállt el fölöttem az élet,
ki fújja most is  - hogy egyre fogy ?
2016


Esőkirály

Leszakadt az ég !
Esőkirály a földön húzta végig köntösét,
zsebéből kidobálva a szemetet.

Nincs ki lefogja kezét,
villámot szórhat büntetlen szerteszét.
Pilleként száll el a sátor,                      
háztető repül, autó árokba dűl,
ágak szakadnak jajongva,
gyökerestől tépett fa  hasal az úton,
cipődben csónakázol, pincéd elöntve,
nem számít ima, nem számít senki könnye…
Csodálkozol, hogy a földre esett
jéggé fagyva ijedt leheleted.

Lásd ki itt az úr: hát nem te !
Elrepülhetsz a végtelenbe,
járhatod a Holdat, láthatsz messze,
de egy senki vagy, mindent összevetve.
Pici pondró, aprócska féreg
nem látszol te fentről,
ahol Esőkirály most
szórakozottan tán felnevet.
2016


Lia

Nézem a fürtös kis fejedet…
….Ó, a lányom…
….ilyen lett volna…
…ha nem száll 3 nap után az egekbe ?
Ha látlak, ő jut mindig eszembe.

Te nem szeretsz engem,
talán meg is értem.
Ráncos az arcom,
csak ritkán látlak,
nem vagyok én jó nagymamának.

A szívem belül van,
nem látszik a dobogás.
A könnyem is csak befelé mossa lelkem.
S ha „pótlásnak” küldött az ég,
elfelejtett értesíteni engem.
2016
 
 


Valami készül

Valami készül… Olvad a jég,
keményednek a szívek,
viharok tombolnak szerteszét,
ott is, hol csak lágy szellő járt azelőtt.
Melegszik a Föld,
mint lázas beteg, fűti valami belül,
miközben az emberek szíve elhidegül.
Merrefelé fordul  a Sors, mi várható ?
Nincs orákulum, ki választ tudna adni,
nincs jósda, hol a jövő látható.

Én elfele megyek, de aki itt marad,
ki fogja megvédeni azokat ?
Felhő szélén csücsülve kell majd látnom,
hogy hullik szét családom
s nem tehetek semmit értük ?
Nem-gondolni, nem-tudni volna jó ezeket,
mert ha belegondolsz a bizonytalanba,
a szíved idő előtt megreped.
2016